harrypotterforever90
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Harry Potter Könyvek
     
J.K.Rowling
     
Extrák
     
Szereplők
     
Poén
     
Érdekességek
     
Honlapodra
     
Ikonok

     

     
Hírek
     
Harry Potter és a varázslók háborúja
     
20.fejezet

20. fejezet
A Zárt Terem

 

A karácsony elmúltával és az újév beköszöntével egy csapásra kihaltnak tűnt a Prewett-ház. Habár Mr Weasley, és a Rend-tagok a karácsonyi időszak alatt is megállás nélkül dolgoztak, most jóformán alig lehetett látni őket a főhadiszálláson. Harry, Ron, Hermione és Paulina egyedül maradtak a folyton aggodalmaskodó Mrs Weasleyvel, a csendes és visszahúzódó Percyvel, és Muriel nénivel. Az öregasszony jelentette Harryék számára az egyetlen élvezhető társaságot azok után, hogy Ginny január első vasárnapján kelletlenül visszautazott a Roxfortba.

Az öregasszony azonban szokás szerint sokat tartózkodott a Minisztériumban, Harry pedig türelmetlenül várta, mikor adódik olyan alkalom, hogy Scrimgeur tudta nélkül bejuthassanak a Misztériumügyre. Többször is megkérdezte Muriel nénitől az év első hetében, s a másodikban is néha-néha – egyre ritkábban. A válasz mindig ugyanaz volt:

- Szólni fogok Harry, csillapodj, kérlek!

Harry még mindig nem mondta el a néninek, hogy a türelmetlen várakozás nem csak Rose Evans miatt van, de a horcruxok utáni keresés miatt is.

Ahogy a napok múltak a főhadiszálláson, s a bezártság érzete lassan kezdett úrrá lenni Harryn, Ronon és Hermionén, de leginkább a kis Paulinán, a veszélyre fittyet hányva, egyre többször mentek le a közeli mugli faluba sétálni. Mrs Weasley betegre aggódta magát miattuk, Muriel néni azonban megnyugtatta, hogy Land’s End-en rajta kívül nem lakik más mágus, ráadásul a baglyok is éberen őrködnek.

Aztán január harmadik hétfőjének reggelén végre megtört az unalom, ami Harryéket vette körbe – Lupin hosszas távollét után visszatért a főhadiszállásra. Karácsony elmúltával azonnal elrepült Tonks társaságában, s a magukkal vitt Feneketlen Zsákokból ítélve hosszú útra csomagoltak. Indulásuk előtt csak annyit közöltek Harryvel, hogy nyomra bukkantak, és sietnek vissza.

- Mindjárt itt lesz! – jelentette be Lupin, s kabátjáról söpörgette a havat az előszobában. – Remélem, pontosan érkezik…

- Micsoda? – kérdezte Harry és Ron.

- Manópostát rendeltem - felelte Lupin, és csizmájától megszabadulva beljebb jött a nappaliba. – Végre ráakadtunk arra a talárra. Egy varázsló vette meg a feleségének, aztán Indiába költöztek… Köszönöm Molly – magyarázta, s közben lehajtott egy kupa vajsört, amit Mrs Weasley nyomott a kezébe melegítő gyanánt.

Harryben egy csapásra túláradt az öröm. Ronnal együtt vigyorogva összenéztek.

- Megvan a ruha? Ez fantasztikus! – lelkendezett Hermione.

- Ne örüljetek előre – figyelmeztette őket Lupin. – Lehet, hogy nem jártunk sikerrel. Tudjátok…

- Milyen ruháról beszéltek? – kérdezett közbe Mrs Weasley kíváncsian.

- Majd máskor Molly - mondta mosolyogva Mr Weasley, s beljebb terelte Lupint a nappaliba. – Gyere, ülj le! Hosszú utatok volt.

Lupin hálásan bólintott.

- Igen, hosszú volt… Végre! Nem is tudom, mikor ültem utoljára kényelmes kanapén.

Harry, Ron és Hermione is leültek Lupinnal szemben, s szinte égtek a vágytól, hogy minden részletről kifaggassák a horcrux-vadászattal kapcsolatban. Ezt azonban nem tehették meg, nagyon jól tudták, ezért Hermione veszélytelen dolgokra terelte a szót.

- Tonks hogy van?

- Jól – felelte Lupin. – Neki is elege lett a repülésből… Most hazament a szüleihez. Merlin tudja, mikor látták egymást utoljára.

Percy is lesomfordált az emeletről, hogy megnézze ki érkezett, majd egy gyenge kis köszönés után visszament a szobájába.

Lupin felvonta a szemöldökét, Mr Weasley pedig megvonta a vállát.

- Hol késik ez a manó? – nézett Lupin az órájára. – Kilencre kértem ide…

Negyed órás késéssel azonban megérkezett a postás – egy rongyokba bugyolált manó lány. Titulusát mindössze egy zöldes kitűző jelezte, ami egy postabaglyot ábrázolt. A manó a ház előtt jelent meg és illedelmesen kopogtatott.

- Szörnyen restellem a késést uram – szabadkozott a manó, és letette a küldeményt, egy nagy, újságpapírba csomagolt dobozt. – Tiffy igyekezett, uram, de a postaszolgálatnál feltartották. Tiffy természetesen megbünteti magát érte… - s azzal csavargatni kezdte a saját fülét.

- Arra semmi szükség nem lesz – mondta Hermione és gyengéd erőszakkal kiszabadította Tiffy manó hatalmas fülét.

Lupin kifizette a postást, Mr Weasley pedig bontogatni kezdte a csomagot.

- Ne itt – suttogta Harry a férfinek. – Majd fent a tükörben…

- Uramnak is van egy küldemény! – sipította a manó lány, hosszú ujjával Harryre mutatva. – Uram a híres Harry Potter, igaz?

- Igen – felelte Harry.

Tiffy kihúzott rongyos felöltője rejtekéből egy levelet és felé nyújtotta.

- Nincs rajta címzés – állapította meg Harry, mikor átvette a levelet. – Ki küldte?

- Tiffy nem tudja uram – vallotta be a manó. – Tiffynek csak átadta a levelet a főnöke, és az útjára küldte.

Harry meglepetten nézett a manóra, aki teniszlabda méretű ártatlan szemeivel pislogott rá.

Kibontotta a borítékot, abból pedig egy kék tintával telefirkált pergamen került elő. Harry kíváncsian hajtotta szét a lapot. A lapon varázsszavak, rúnák szerepeltek, a közepén pedig egy…

- Harry, ne nézd meg! – kiabálta rémülten Lupin, mikor ráismert a levélre, de már késő volt.

Harry pillantása a papírlap közepére rajzolt szempárra esett – s azon nyomban eltűnt körülötte a világ. Szédülni kezdett, és kavargó, villanásszerű képek sorozata zúgott el a szeme előtt.

Dumbledore zuhan le a toronyból… A barátaival beszélget a temetés után… Körbejárja szülei lerombolt házát… Az árvaház képei… Ampók kést szegez a torkának…

A kavargó képek áradatának égető fájdalom vetett véget. Harry felordított és összeesett, szemei előtt még mindig homályos volt minden.

- Harry, mi történt? – hallatszott Ron rémült hangja.

Paulina ijedten szipogott.

- Remus, csinálj valamit! – kiabálta Mr Weasley.

Harry végre újra magához tért, a földön térdelve. Ujjaiban fájdalom bizsergett.

- Mi… mi történt? – kérdezte, s megégett ujjait nézte.

- A levél átkozott volt – magyarázta Lupin. – Valamit csinálhatott veled, mikor ránéztél. Aztán elégett a kezedben.

Harryből ideges sóhaj tört elő, de hagyta, hogy Hermione bekötözze a kezét.

- Azt… azt hiszem legilimentált… az a levél. Ránéztem, és csak jöttek a képek…

- Legilimentált? – ismételte Hermione, s rögtön Lupinra pillantott. – Jajistenem, ha Voldemort megtudta…

- Nem ő volt az – vágott a szavába Harry. – Ő másként is bejuthatott volna a fejembe, ha nagyon akar…

- Akkor ki más jöhet szóba? – tette fel a kérdést Mr Weasley.

Ron és Lupin felsegítették Harryt és a kanapéhoz kísérték.

- Hová tűnt a manó? – nézett körbe Harry.

- Elmenekült, mikor összeestél – felelte Hermione. Arca még mindig ijedtséget tükrözött, Harry pedig igyekezett nem túl szerencsétlen képet vágni, hogy ne nyugtalanítsa barátait. Bár a kezén lüktető fájdalom nem hagyott alább, újra tudott hideg fejjel gondolkodni, s már arra is magyarázatot talált, ki lehet a támadója.

- Piton volt az – jelentette ki Harry, s újabb döbbent arcokat látott maga körül. – Mikor okklumenciát tanított nekem… akkor éreztem magam hasonlóan… Valamire kíváncsi volt – mondta, és ásított egyet. – Olyan álmos vagyok…

Lupin azonnal megragadta a vállát.

- Nem szabad aludnod! – figyelmeztette. – Ha alszol, feltárod az elmédet előtte! Ne aludj el!

- Próbálom... de nagyon álmos vagyok…

Csak tompán érezte, ahogy oldalra dől a kényelmes kanapén, és végleg úrrá lesz rajta az álmosság. Már nem hallott nem látott semmit, csak az álmait maga körül. Mindent, ami azóta történt vele, hogy Dumbledore lezuhant a toronyból. Mindent a horcruxokról, Ampókról, a nagymamájáról…

 

*

 

Harry úgy ébredt fel, hogy zúgott a feje, mintha fejbe verte volna valaki. A szobájában volt, nyakig betakarózva, mindkét kezén vastag kötéssel. Az ablakon a reggeli nap fénye sütött be, egyetlen felhő sem úszott az égen.

Harry kimászott az ágyból, de csak lassan tudott felkelni, mert mikor ránehezedett a kötésre, ujjaiba azonnal visszatért a fájdalom. Felvette szemüvegét, belebújt köpenyébe és papucsába, és a lépcsőház felé vette az irányt. Félúton járt, mikor kezdte összeszedni a gondolatait a történtekről, s magyarázatot talált a furcsa déjá vu érzésre, mely azóta kerülgette, hogy kitámolygott a szobájából. Néhány hete ugyanilyen kábán tántorgott a lépcsőházban, s most már sejtette, hogy a karácsonyi rosszul létnek nem az elfogyasztott whisky mennyiség volt az oka. Sőt, talán Ron rosszulléte mögött is ugyanaz áll – legilimencia. Valaki legilimentálhatta… - gondolta Harry. Talán Piton, talán nem, talán mindkét alkalommal ő volt… De hogyan jutott be a főhadiszállásra? A vonalnak vissza kellett volna vetnie őt…

Harry leért a földszintre, s a nappaliban megtalálta Percyt, Ront, Hermionét, Paulinát és Mrs Weasleyt. Az asszony kötögetett, a z előtte formálódó valami láttán épp egy csinos Weasley-pulcsit kötött a kis Paulinának, aki Hermione ölében ücsörgött és azt mutatta, milyen hosszúra tudja nyújtani az orrát. Ron magával sakkozott, Percy pedig egy könyvet olvasott, s úgy nézett ki, mint régen, mikor Hermione mellett ő volt a Griffendél-torony másik okostojása.

Mind Harry felé fordultak, mikor meghallották, hogy jön.

- Mennyit aludtam? – kérdezte Harry, s közben némán káromkodott, amiért nem sikerült ellenállnia a rázúduló álmosságnak, Piton varázserejének… Most már biztos, hogy mindent tud.

- Két napot – válaszolta Ron, és segített Harrynek eljutni egy karosszékig.

- Nagyon aggódtunk miattad – panaszolta Hermione, s úgy nézett Harryre, mintha azt várná, hogy mindjárt megint összeesik.

- Semmi bajom… most már – tette hozzá Harry. Szemügyre vette a kezén lévő kötést, és újabb kérdés villant az agyába.

- Hogy-hogy nem gyógyult még be?

- Az egy elátkozott seb, Harry – magyarázta Mrs Weasley, s egy bögre forró kakaót nyújtott felé. Hermione vette át, és Harry szájához emelte, de ő mérgesen felcsattant:

- Nem vagyok rokkant, tudok inni! – morgolódott Harry, s nem törődve a kezébe nyilalló fájdalommal, átvette a bögrét és inni kezdett.

- Köszönöm, Mrs Weasley – motyogta az első korty után. – Szóval most már ez is örökre ott lesz a kezemen, igaz? – kérdezte tovább.

Mrs Weasley fájdalmas arccal bólintott.

- Remélem, azért a fájdalom múlni fog… - jegyezte meg Harry. – Még néhány ilyen, és úgy fogok kinézni, mint Rémszem.

Ron és Hermione aggódva összenéztek, erre Harry egy legorombító pillantást küldött feléjük. Őt csak ne sajnálja senki!

- Mi történt az elmúlt két napban? – terelte másra a beszélgetést és a kis asztalon heverő négy újságra pillantott. Hermione arckifejezése rögtön változott, ahogy felkapta a fejét. Harry felé nyújtotta az első újságot.

– És mi van a küldeménnyel? – kérdezte Harry, mikor eszébe jutott, miért is jött a manóposta.

Ron megrázta a fejét, de Harrynek nem volt ideje válaszolni a gesztusra, mely számára egyértelműen azt jelentette: újabb kudarcot vallottak.

- Ez a cikk érdekelni fog! – mondta a lány, miután megmutatta a címoldal egyik tudósítását. Harry olvasni kezdett:

 

Folytatódnak az eltűnések

 

Az újév beköszöntével új fordulatot vett az utóbbi hónapokban elcsituló háború és koboldlázadás menete. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákjai január első hetében visszatértek az iskola falai közé – ám, ahogy arról Minerva McGalagony ideiglenesen jóváhagyott igazgatónő és néhány aggódó szülő beszámolt a Minisztérium Felügyelő Bizottságának, nem minden tanuló tért vissza. Egészen pontosan négy kis boszorkány, illetve varázsló tűnt el olyan rejtélyes és megmagyarázhatatlan módon, hogy szüleik egészen biztosak benne, látták gyermeküket felszállni a Roxfort Expresszre – Roxmortsban azonban már nem szálltak le róla.

A Minisztérium szóvivője szerint a történtek hátterében a koboldlázadás radikális résztvevői állhatnak, akik emberrablásokkal akarják kicsikarni tehetős varázslócsaládok vagyonát. McGalagony igazgatónő ezt nevetséges, koholt vádnak minősítette, s azzal magyarázta, hogy a négy eltűnt közül kettő mugli származású mágus növendék, egy pedig fiatal fél-vámpír, semmi közük varázsló családok vagyonához.

A Minisztérium csak annyit reagált az igazgatónő szavaira, hogy a Roxfort Szakkollégium a két évvel ezelőtti szigorú felülvizsgálathoz hasonlóra számíthat, amennyiben továbbra is engedélyezi fél-vámpírok, fél-koboldok, vérfarkasok és fél-óriások felvételét. A szóvivő álláspontja szerint ezek a félvérek kiszámíthatatlan és közveszélyes lényekkel állnak rokonságban, akikkel a Mágiaügyi Minisztérium jelenleg is hadban áll.

Az igazgatónő, aki elődje, Albus Dumbledore megkérdőjelezhető iskolavezetési módszereit folytatja – s bár Dumbledore-nak bebizonyosodott igaza Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatéréséről -, a jelenlegi, valós veszedelmet (a kobold- és óriásháború) szem előtt tartva kellene nyilatkoznia.

Mint azt Rufus Scrimgeur mágiaügyi miniszter tegnap délelőtt egy sajtótájékoztatón elmondta, a jelenlegi helyzetben Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén tevékenysége eltörpül a koboldok és óriások fenyegetése mellett.

 

- Micsoda?! – bődült el Harry, miután meglepetésében ráköpte kakaóját a Reggeli Prófétára.

- Olvasd tovább! – sürgette Hermione.

 

Scrimgeur véleménye szerint Tudjukkinek meghatározott és ismert tervei vannak, melyeket meg szeretne valósítani, ezek közt azonban nem szerepel gyerekrablás és zsarolás – míg a koboldok tavaly november elsejei, a Varázsközlekedési Állomáson elindított lázadásuk egyértelműen bizonyítja terveiket.

A négy mágus-növendék elrablása mellett fény derült az Auror Parancsnokság egyik alkalmazottjának eltűnésére is. A sajtószóvivő tájékoztatása szerint Marcus Leonard auror alparancsnok már december harmincegyedike, a Minisztérium szokásos óévbúcsúztató fogadásán való megjelenése óta nem adott hírt magáról. Az információk szerint Mr Leonard…

 

- Leonard? Ő volt ott Vernon bácsiéknál! – hüledezett Harry. – Miattam ment oda, kémkedett utánam Scrimgeur parancsára… te jó ég!

Hermione sötéten bólogatott, Ron és Paulina nem szólt egy szót sem, csendben figyeltek. Mrs Weasley elsősorban Harry egészségi állapotával volt elfoglalva, s Harry jóformán észre sem vette, hogy miközben kezével hadonászik, az asszony birkatürelemmel próbálja kicserélni a kötését.

- Azt hiszem, kezd összeállni a kép – mondta Harry, s egykedvűen figyelte, ahogy Mrs Weasley letekeri kezéről a vértől elbarnult géztekercset. – Scrimgeur parancsára valamelyik aurorja legilimentált, miközben aludtam… Ron ezt észreveszi, erre elkábítják és berakják a kádba…

Ron szemöldöke látványosan megemelkedett, ahogy Harry teóriáját hallgatta. Mrs Weasley közben fura, sárgás port szórt Harry cafatokra égett tenyerére, Paulina pedig eltakarta a szemét, hogy ne lássa.

- Törölték az emlékeid, ezért nem emlékeztél semmire… Az auror – talán épp ez a Leonard – bejuthatott valahogy a házba. Talán McGalagonyt is legilimentálta vagy…

- Nem Harry, tévedsz – szólt közbe Hermione. – A házat a Fidelius-bűbáj védi, és azt csak önként adhatja ki a titokgazda. Legilimenciával, vagy Veritaserummal se lehet rákényszeríteni, hogy mondja el.

Harry összevonta a szemöldökét, úgy gondolkozott.

- Kényszeríthettek is valakit a Rendből… talán Imperius-átokkal.

- Gondolod, hogy ennyit megérne Scrimgeurnak, hogy tudja, mi van a fejedben? – kételkedett Hermione.

- Miért ne? – vetette ellen Harry. – Ha Voldemortnak dolgozik… AÚ!

Mrs Weasley felsikkantott és eldobta a gyógyporos üvegcsét, az olló, ami a géztekercs végét akarta elvágni, pedig látványosan beleszaladt Harry kezébe.

- Jaj, bocsáss meg, kis drágám… - szabadkozott Mrs Weasley és kihúzta az olló hegyét Harry kezéből, a vérzést pedig elállította a pálcájával.

- Már úgyis mindegy neki… - hagyta rá Harry és összeszorította a fogát.

Hermione megrázta a fejét.

- Kizárt, hogy V… hogy az ő embere legyen – jelentette ki. – Kizárt…

- Ugyan már, Hermione, nem hallottad, miket mondott róla? – kardoskodott Ron, aki eddig csendben figyelte a beszélgetést. – A koboldokra akarják terelni az emberek figyelmét, hogy a halálfalók szőhessék a tervüket! Szerinted mért nem kaptak el egyetlen egyet sem június óta?

Hermione megvonta a vállát, de az arcán látszott, hogy már nem olyan biztos a dolgában.

- A miniszter úr jót akar nekünk Ron! – mondta Mrs Weasley, miután befejezte Harry kezének bekötözését.

- Csak azért mondod ezt, mert előléptette apát! – vágta rá Ron.

– Régóta ismerem Rufus Scrimgeurt, és gyűlöli a fekete mágiát – folytatta Mrs Weasley. - Méghogy összeállna Tudodkivel…! Ez egyszerűen nevetséges. Bocsáss meg, Harry drágám, de szerintem most tévedsz…

Harry gondolatai azonban már máshol jártak. Újra átolvasta a cikk elejét, s szöget ütött a fejébe a gyerekek eltűnése. Abban biztos volt, hogy nem Ampók parancsára vittek el négy diákot. Ampók felkészültebb annál, mintsem hogy ilyen olcsó trükkel próbálkozzon. De ha nem ő volt, akkor kicsoda? Természetesen Voldemort járt az eszében, és torz rémképei kezdtek megint előjönni valamiféle borzalmas varázslatról, amihez négy gyereket kell holdtöltekor feláldozni egy ezüst késsel, vagy valami hasonló bizarr művelet…

Harry elhessegette ezeket a gondolatokat és felpattant a fotelből. A szobájába akart indulni, s hívta barátait is, hogy a ruháról érdeklődjön tőlük – ekkor azonban döngő léptek hallatszottak az előszoba felől, s a következő pillanatban belépett Mordon, majd mögötte Lupin.


 

 

- Felébredtél végre? – recsegte köszönés helyett Mordon, Lupin pedig Harryhez sietett, hogy megkérdezze, hogy van.

- Remekül vagyok – hazudta Harry. – Ma délután folytathatnánk a tanulást – nézett Mordon felé jelzés képpen, mert valahogy nagyon tettre késznek érezte magát.

- Talán nem kellene már most… - kezdte Molly, de Harry magabiztos mosolyával meggyőzte az ellenkezőjéről. – Jó, ahogy gondolod.

A délelőtt nagy részét a megszokott szalonban töltötték, ahol Mordon kényelmesen elhelyezkedett egy széken és onnan osztotta tanácsait, utasításait a három jó barátnak a Metamorphus nevű bűbájról. Muriel néni tervét követve az érzelem alapú varázslatokkal foglalkoztak, s ezek közül az első a sorban a Metamorphus volt. Harry gondolatai közben el-elkalandoztak, ezért nem nyújtott olyan kiemelkedő teljesítményt, mint ahogy azt az auror elvárta volna tőle – azonban még így is messze túlszárnyalta Ront és Hermionét az átváltoztató-rontás gyakorlásában.

Leginkább az újságban olvasottakon járt az esze, ezt próbálta összeilleszteni a legilimántálásával, s hogy miféle titkokat tudott meg az illető – Piton, vagy Leonard – s legfőképp: eljutottak-e ezek a titkok Voldemort fülébe? Választ nem is remélhetett, semmi konkrétumot nem tudott, csak találgathatott. De még ez is jobb volt, mint legyinteni az egészre, és hagyni, hogy a dolgok elrendeződjenek körülötte.

Dél felé járt az idő, mikor Harry annyira előrehaladt az új varázslatban, és az újabbnál újabb elméletek kiagyalásában, hogy gyakorlatilag már nem is figyelt arra, amit csinál. Szórakozottsága annyira elhatalmasodott rajta, hogy csak ekkor vette észre, még mindig pizsamában, köpenyben és papucsban van.

Mordon véget vetett a gyakorlásnak.

- Ti menjetek. Mollynak kell egy kis segítség – fordult az öreg Ron és Hermione felé.

- De hát… - Ron már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, mégis honnan veszi Mordon, hogy Mrs Weasleynek bármiben is segíteni kell, ha végig itt volt velük, de az auror nem adott időt kérdezősködésekre.

- Gyerünk! – reccsent rájuk az auror, mire Hermione összerezzent. Ron intett a fejével és beletörődve távoztak.

Harry tétován nézett Mordonra, sejtelme sem volt, miért küldte ki a barátait. Mordon is csak állt egy darabig, mágikus, és normális szeme Harryt fürkészte. Sebhelyes arcának rángatózásából Harry arra következtetett, hogy az öreg rágódik valamin. Már készült, hogy szólásra bírja Mordont, mikor az rekedtes hangon felsóhajtott és az ajtóhoz lépett. Becsukta, majd visszasietett Harryhez és megragadta a vállát. Harry most már biztos volt benne, hogy az öregnél valami nem stimmel.

- Potter, figyelj…

- Harry – javította ki Mordont.

- Jól van, az ördögbe! – mordult egyet az auror. – Figyelj rám… Mindketten tudjuk, hogy mit kell majd csinálnod, nem igaz?

Mordon kivárt, Harry pedig pislogva bámult az acélkék szemgolyóba, mely idegesen forgott.

- Tudom, mit fogsz gondolni most rólam, de az életedet akarom vele védeni – folytatta Rémszem. – Ne hidd, hogy örömmel teszem – illetve, hogy örömmel akarlak rávenni erre, és más körülmények közt soha nem tanítanálak meg, de…

- Mire célzol? – ráncolta a homlokát Harry.

Mordon idegesen fújt egyet és még jobban megszorította Harry vállát.

- Mire-mire?! A gyilkos átokra. Amivel túlélheted ezt az egészet.

Harry azt hitte, rosszul hall. Alastor Mordon meg akarja tanítani az Adava Kedavra átokra?

- Nem – jelentette ki Harry, és tiltakozásképpen megrázta a fejét. – Nem… soha…

- Ne butáskodj már, fiam! – csattant fel Mordon. – Tudom, hogy mit gondolsz erről, és egyet is értek veled, de mivel mással győznéd le Tudjukkit? Ez az egyetlen átok, ami ellen nem létezik védekezés, hisz tudod!

Harry kiszakította magát Mordon szorításából és egy pillanatig borzadó tekintettel nézett az aurorra. Gyilkost akarnak belőle csinálni! – dübörgött Harry fejében a gondolat. Az ajtó felé indult, de a kilincsen megállt a keze, és megdermedt. Mordon tudta, hogy így lesz, mert nem szólt utána, nem akarta megállítani – tudta, hogy Harry saját magát fogja maradásra bírni.

Csak nézte a kilincset tartó kezét. Olyan volt, mintha az előtte álló ajtó maga lenne a választás. Vagy kimegy a szobából és elfelejti, hogy Mordon szavai akár elhangzottak itt, ahogy azt a szíve diktálta, vagy visszafordul és megtanulja azt a varázslatot, ami végzett az apjával, anyjával, Cedric-kel, Dumbledore-ral, de talán neki segít túlélni.

- Harry, nem ölni tanítalak meg – szólt Mordon. – Csak szeretném, ha túlélnéd. Bízom annyira az ítélőképességedben, hogy csak akkor használod ezt az átkot, ha az életed múlik rajta.

Ez hatott. Harry fejében visszhangzottak a szavak: Mordon bízik az ítélőképességében. Ezt bizony ritkán kapta meg Harry, hiszen akkor se hallgattak rá, mikor Malfoyt és Piton meggyanúsította a merényletekkel, vagy mikor azt hangoztatta, hogy Ampókban jobban bízik, mint a Minisztériumban.

Harry elengedte a kilincset, megfordult és sután bólintott. Mordon nem mosolyodott el, nem sóhajtott megkönnyebbülten – arca feszültséget tükrözött.

- Helyes – mondta. – Ezt nem kell hallania senkinek, Harry. Köztünk maradjon, rendben?

- Persze – egyezett bel Harry és visszament a szalon közepére. – Akkor… hogyan kell megölni valakit? – Harry szántszándékkal tette fel így a kérdést, bár maga sem tudta, miért. Talán, hogy éreztesse magával és Mordonnal, mennyire lehetetlen ez a helyzet, s hogy sose felejtse el, miért is döntött úgy, hogy elengedi a kilincset.

- Gyakoroljunk a szokásos almán… - indítványozta Mordon, és letett a padlóra egyet, pár méterre tőlük. – Először csak szegezd rá a pálcát és mondd ki a varázsigét. A hangsúly a „davrá”-n van…

- Tudom – szakította félbe Harry az aurort és előhúzta a pálcát.

Az almára szegezte, s letörölt egy csepp izzadtságot a homlokáról. Ez így nem fog működni… - villant át Harry agyán a gondolat, mintha az ösztönei súgnák neki. Megborzongott ettől, de irtózatát egy újabb hang szakította félbe, egy régi emlék: „Sose használtál még főbenjáró átkot, mi? Azokat komolyan kell gondolni, Potter!” Bellatrix Lestrange ordibálta ezt neki a Minisztérium átriumában… Bellatrix tanácsát akarod megfogadni Mordoné helyett? – kiabálta egy másik hang a fejében, mely Hermionééra emlékeztette. Tedd, amit Rémszem mondott!

- Adava Kedavra!

Harry pálcájának vége zölden felizzott, majd vakítóan villant egyet, s ezzel egyidőben hangos dörrenés rázta meg a szalont. De a halálos sugárnyaláb nem csapódott ki, nem volt teljes az átok.

- Igen, jól mondtad ki – dörmögte Mordon. – Tudnod kell, hogy a főbenjáró átkok mindegyike érzelem alapú varázslat, tehát…

- Komolyan kell gondolnom őket, igaz? – vágott közbe Harry megint.

Mordon nem mutatta, hogy neheztelt volna ezért, csak bólogatott. Ha Harry agyába nem tolódtak volna egymás után a torz rémképek, amiben önmagát látta vörös szemekkel, fekete csuklyában, még érdekesnek is találta volna az auror sebhelyes arcán lejátszódó változásokat és a folytonos tépelődést, amivel önmagát akarja meggyőzni, hogy helyesen cselekszik.

Ugyanakkor Harrynek is komoly önuralomra volt szüksége, hogy a nevetséges gondolatok közé taszítsa vissza a rémképeit, s magában hangoztassa Mordon szavait – bízom az ítélőképességedben.

- Akkor megpróbálom mégegyszer, jó? – kérdezte Harry.

- Rendben. Próbáld meg magad elé képzelni Tudodkit – javasolta Mordon. – A módszer ugyanaz, mint a patrónus bűbájnál. Az érzésre kell koncentrálnod, arra, amit iránta érzel.

Harry megcsóválta a fejét és nagyot sóhajtott. Atyaég, mi jön még ez után? – kérdezte magától, majd arra a pillanatra koncentrált, mikor Voldemort újra testet öltött a temetőben, s mikor egy ártatlan fiú, Cedric az életét vesztette. Harry szívét elöntötte az undor és ez az arcára is kiült. Ha most látná magát egy tükörben, biztos nem tetszene neki a látvány. Mordon az almára figyelt, nem Harryre – talán ugyanebből az okból.

- Adava Kedavra!

A pálca megint zöldes fényt árasztott, s dübörögve azonnal útjára indult a halálos sugár. Elérte az almát, s az egyetlen pillanat alatt felpattant a levegőbe és darabokra szakadt.

Harry csöndesen szemlélte átka eredményét, s próbált nem gondolni önmagára. Mordonra pillantott, aki botjára támaszkodva állt mellette. Kék szeme sebesen forgott.

- Elégedett vagy? – kérdezte Harry, s próbált száműzni minden érzelmet a hangjából.

- Még senki se tudta megcsinálni elsőre ezt a varázslatot – jegyezte meg az auror.

- Nos, az én helyzetem nem nagyon fér bele a normális kategóriába – felelte Harry, s elfordította tekintetét az öreg arcáról. Eltette a pálcát, és megköszörülte a torkát. – Öhm… az alma miért durrant szét? Azt hittem, az Adava Kedavra nem hagy nyomot.

- Igen, így van – sietett a válasszal Mordon. – Azonban tárgyakon másként reagál, mint élőlényen…

- Az alma élőlény.

Mordon elmosolyodott. Most először azóta, hogy kiküldte Ront és Hermionét.

- Az élőlény alatt azt értem, hogy jelenleg is él. A leszedett alma már nem növekszik…

- Szabad megtudnom, hogy mit műveltek? – hallatszott egy csendes, hideg hang az ajtó felől.

Harry és Mordon egyszerre kapták oda a fejüket, s Lupint látták, aki zsebre tett kézzel őket nézi. Harry még sosem látta ilyen komornak az arcát.

- Azt hittem, megbeszéltük, hogy ilyesmire nem tanítjuk őket, Rémszem – mondta, és beljebb jött.

Mordon nem jött zavarba, továbbra is nyugodtan a botjára támaszkodott, Harry azonban elfehéredett.

- Én meg úgy emlékszem, hogy ezt te jelentetted ki, én pedig korántsem értettem egyet veled, amit a tudtodra is hoztam – recsegte az auror.

Lupin még közelebb jött, szemét le sem vette Mordonról, s Harry most először vett észre dühöt a férfi szemében. Ijesztő volt a tekintete.

- Szóval nem értettél egyet velem… - ismételte csendesen Lupin. – Mondd csak, Rémszem, emlékszel még egyáltalán Jamesre, vagy már én vagyok az egyetlen, aki őrzöm a halott barátaim emlékét?

Mordon nem válaszolt, csak felvonta ép szemöldökét. Lupin folytatta:


 

 

- Talán emlékszel még, James mennyire ellenezte, mikor Barty Kupor felhatalmazott titeket, hogy használjátok a főbenjáró átkokat. Azt mondta – jól emlékszem -, hogy a Minisztérium ezzel lesüllyedt Voldemort szintjére. Barty volt a mi Voldemortunk és ti lettetek a halálfalói! – morogta haragosan. Hangja továbbra is csendes volt, de hiányzott belőle az a megszokott nyugodtság. Harry szinte látta a kék szemei mögött parázsló farkas tekintetét.

- Lupin… – kezdte Mordon. – Te is tudod, hogy Harryben ott van Tudodki ereje. Tetszik, vagy sem, azok az erősségei, amik neki…

- Nem! – jelentette ki Lupin. – Hogy mondhatsz ilyet? Nem emlékszel, mit mondott Dumbledore?

- De emlékszem – reccsent rá az auror. – És arra is emlékszem, hogy száz métert zuhant a Csillagászati Toronyból!

Most Lupin maradt csöndben, de nem készült magyarázkodni, ahogy Mordon tette. Harry szinte várta, hogy mindjárt ordibálni fognak egymásra, netán pálcát is rántanak – ehelyett azonban Lupin szokásos, nyugodt hangján szólt Harryhez.

- Kérlek, menj ki innen, Harry. Én még elbeszélgetek Mordonnal.

- Ne csináljanak semmit… - figyelmeztette őket tétován.

- Nyugodj meg, fiam, nem fogunk átkozódni vagy mi! – legyintett Mordon.

Harry ebben nem volt olyan biztos, de Lupin, bámulatos módon visszanyerve higgadtságát, bólintott. Harry ekkor szót fogadott és szó nélkül kiment a szalonból, s nem felejtette el becsukni maga mögött az ajtót.

Lement a földszintre, de mielőtt még kigondolhatta volna, mivel magyarázza meg a többrendbeli dübörgést, Ron és Hermione siettek elé.

- Mi történt? – faggatta Ron.

- Hát… ööö…

- A gyilkos átkot akarta megmutatni, igaz?

Harry már meg se lepődött, hogy a lány kitalálta a történteket. Ron szemei azonban tágra nyíltak a döbbenettől.

Harry sután bólintott, majd fejével intett, hogy menjenek innen. Hogy kikerüljék a szalont, s a Lupin és Mordon veszekedéséből esetlegesen kiszűrődő zajokat, a csigalépcsőn mentek fel két emeletet, és bezárkóztak az egyik szobába.

- Hagyjuk ezt az egészet! – szólt Harry mérgesen. Nem akart tovább arra gondolni, hogy öt perce még azt az átkot gyakorolta, ami megölte a szüleit. – Meséljétek már el végre, hogy mi történt a ruhával! Horcrux volt, vagy sem?

- Nem, Harry – válaszolta Hermione szomorúan. – Sajnáljuk, de csak egy közönséges talár volt.

- A fenébe… - morgolódott Harry. – Mért nem tud minden simán menni?

Ron és Hermione csendben maradtak, és Harryt figyelték, aki megint felvette régi szokását és fel-alá járkált a szobában, s közben némán dühöngött.

- Azzal a Leonarddal kapcsolatban… - kezdte Hermione, miután megbizonyosodott róla, hogy Harryt lefoglalja a szitkozódás. – Arra gondoltam, hogy talán éppen ő volt Imperius-átok alatt.

Harry és Ron felkapta a fejét.

- És… - folytatta a lány -, talán Voldemort irányította, és ezért akart megtudni rólad dolgokat… Végül is Voldemortot érdekelheti az, hogy milyen ember vagy. Jobban meg akar ismerni, ha már a jóslathoz nem fér hozzá.

- Ööö… lehet – dünnyögte Harry, s titokban igazat adott Hermionénak. Az ő verziója hihetőbb volt, mint saját nyakatekert összeesküvés-elméletei Scrimgeurról.

- De az első alkalommal… mikor álmomban legilimentáltak?

- Biztos vagy benne, hogy az legilimencia volt?

- Nem, semmiben se vagyok biztos… - sóhajtotta Harry. – De ha Scrimgeurnak van egy embere a Renden belül…

- Tudod, egy kicsit olyan vagy, mint a miniszter – jegyezte meg Hermione. – Jaj, ne légy dühös… kérlek hallgass meg – tette hozzá, mikor meglátta Harry arckifejezését. – Arra céloztam, hogy te is előszeretettel hibáztatod mindenért Scrimgeurt, meg az aurorjait, és közben hajlamos vagy… megfeledkezni Voldemortról…

- Méghogy megfeledkeztem róla! – emelte fel a hangját Harry.

Ron úgy nézett a lányra, mint egy ütődöttre.

- Hogy lehet megfeledkezni valakiről, akinek az a célja, hogy kinyiffantson? – tette fel a logikus kérdést Ron.

Hermione türelmetlenül fújt egyet, és lehuppant az egyik ágyra.

- Először is, Ron… Voldemortnak nem az a célja, hogy megölje Harryt, ez csak szerepel a tervei közt…

- Az nem ugyanaz?

Hermione válaszra se méltatta.

- Másodszor: Scrimgeurnak megvan a maga gondja. Ha ő a koboldokkal akar foglalkozni, tegye. Neked meg mást kellene tenned, és nem folyton azt hangoztatni, hogy likvidálni kellene a minisztert, meg harcoljunk együtt Ampókkal!

- Én ilyet sosem mondtam – tárta szét a karját Harry. – És különben is… Szerinted, akkor mit kellene csinálnom? Folyton zsákutcába jutunk, ezzel az átkozott ruhával se mentünk semmire!

Hermione nagyon komoly arcot vágott, ahogy Harry szemébe nézett.

- Azt kellene tenned, amit Dumbledore professzor javasolt – mondta csendesen.

- De hát… azt tesszük! Keressük a horcruxokat, ahol tudjuk! – válaszolta Ron Harry helyett.

- Meg kellene keresnünk Pitont - mondta ki a véleményét Hermione, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

Harry azt hitte, rosszul hall. Abbahagyta a járkálást és leült az egyik ágyra.

- Hogy aztán úgy végezzük, ahogy Dumbledore? – sziszegte dühösen.

Hermione szeme meg se rezdült. Ugyanazt a magabiztosságot tükrözte, mint Dumbledore-é.

- Nem fogjuk úgy végezni – mondta. – Te is tudod, hogy két lehetőség van. Ha Piton Voldemortnak dolgozik, akkor mindent elmondott neki a horcruxokról, és akkor Voldemort is mindenbe beavatta. Ennél fogva mindenről tud, és sok mindent mondhatna nekünk. Például, hogy mi a negyedik horcrux…

Harry és Ron összepillantottak. Mindketten ugyanarra gondoltak, s lelki szemeik előtt már látták is, ahogy pálcát szegezve Pitonra, éppen Veritaserummal itatják.

Hermione folytatta:

- A másik lehetőség, hogy Piton még mindig a mi oldalunkon áll, akkor pedig segíthet nekünk megtalálni a horcruxokat. Ha valóban ő küldte a levelet neked, akkor az ezt támasztja alá.

- Mégis mivel? – csattant fel Harry idegesen. Gyűlölte, ha olyan példákat hoznak fel, ami első látásra aljas támadás, aztán belemagyaráznak mindenféle lehetetlen dolgot.

- Gondolkozz már! – szólt rá Hermione. – Te mondtad, hogy Voldemort máshogyan is hozzáférhetne az elmédhez, nem kell neki hozzá Piton…

- De igen, mert Voldemort most okklumentál…

- Érdekes módon két hónapja mégis jelentkezett, minden félelem nélkül – jegyezte meg Hermione. – Harry, ha Voldemort nagyon kíváncsi rád, akkor azt maga intézi.

- Ugyan miért? – kérdezte Ron kételkedve.

- Természetesen azért, mert rengeteget tudsz róla. Olyanokat, amiket a halálfalói sem. Ha valamelyik emberét bízza meg, és az áruló, vagy épp elkapják az aurorok, és kifecsegi a titkait…

- Jó, jó, értem – mondta Harry. – De akkor is… hogy a fenébe találnánk meg Pitont?

Ekkor kopogtattak az ajtón, de Harry még látta a lány arcára kiülő tanácstalanságot a kérdése miatt, s ebből tudta a válaszát.

- Szabad – mondta Hermione.

Lupin lépett be a szobába, arcán egy esetleges párbaj bármilyen nyoma nélkül, ahogy azt Harry remélte. Nem tett volna jót az ügyüknek egy belső széthúzás a Rendben.

- Sziasztok – köszönt a férfi komoran.

- Mr Lupin, én nem akarom használni azt az átkot… – kezdte Harry, de Lupin csendre intette.

- Nem kell magyarázkodnod. Mordon érvei nagyon meggyőzőek és nem hibáztatlak téged.

Beljebb jött a szobában és becsukta maga mögött az ajtót.

- De – folytatta -, azt hiszem, te is tudod, hogy azzal az átokkal nem mennél semmire. Voldemortot párbajban legyőzni… hát nem is tudom… - csóválta a fejét Lupin, majd leült az ágy szélére.

Harry maga elé meredt és arra gondolt, hogy mit tenne, ha most megjelenne itt Voldemort. Leállna vele párbajozni, tudván, hogy semmi esélye? Talán csak megpróbálná megint leblokkol

     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Naptár
2024. Június
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2007-03-30
     
Egérkövető
     
Óra
     
Szavazz!!!
Milyen az oldal???

Szuper!
Jó!
Tetszik!
Alakul
Elmegy
Nem tetszik!
Törölni kell!!!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Üzifal
 
 
Sziasztok!!! Nagyon sok minden lessz még az oldalon.Ha tetszik az oldalam, akkor légyszi regisztrálj!Ha már itt jársz jól nézz körül, mert sok érdekes dolgot találsz!Ha valami nem tetszik, akkor írj a panaszkönyvbe!Köszi, hogy itt jártál!Gyere máskor is!!!Csenge(szerk.)
     
Harry Potter és a bölcsek köve
     
Harry Potter és a titkok kamrája
     
Szereplőkről
     
Náhány szereplőről
     

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?